Tizenharmadik fejezet

Az Árnyakadémia edzőterme egy hatalmas üres helyiségből állt. Amint az ajtó bezárult Jacen mögött, a fiú kettesben maradt Brakiss-szal.

A falak szürkék voltak, Jacen sehol sem látott kontrollpanelt, amivel az ajtót belülről kinyithatta volna.

A jóképű férfira nézett, aki ezüstösen fénylő köpenyben állt előtte, és türelmesen mosolygott.

Brakiss benyúlt a köpenye alá, majd előhúzott egy fekete hengert, amely fele olyan hosszú volt, mint Jacen alkarja. A hengeren három nyomógombot lehetett látni.

Fénykard.

– Erre szükséged lesz a mai kiképzésed során – mondta Brakiss mosolyogva. – Vedd el! A tiéd.

Jacen szeme tágra meredt. Kinyújtotta a kezét, majd visszahúzta, és igyekezett leplezni sóvárgását.

– Mit kérsz cserébe? – kérdezte óvatosan.

– Semmit – válaszolta Brakiss. – Csak használd! Ez minden.

Jacen nagyot nyelt, és kerülte Brakiss tekintetét, nehogy a férfi észrevegye, milyen régóta vágyik egy saját fénykardra. De mégsem akarta a kardot, legalábbis nem ezen a helyen, az adott körülmények között.

– Még nem használhatom – mondta. – Nem fejeződött be a kiképzésem. Skywalker mesterrel éppen néhány napja beszéltünk erről.

– Ostobaság – nevetett Brakiss. – Skywalker mester a széltől is óv benneteket. Te már tudod, hogyan kell ezt használni. Rajta, vedd el!

Brakiss a fiú felé nyújtotta a fegyver markolatát, hadd küzdjön Jacenben a vágy és a kötelességtudat.

– Itt az Árnyakadémián mi úgy gondoljuk, hogy a fénykard használata az első és legfontosabb képesség, amelyet a jedinek ki kell fejlesztenie. Ha a jedi lovag nem tud harcolni egy ügyért, akkor mire való?

Brakiss belenyomta a fénykardot Jacen tenyerébe, a fiú pedig ösztönösen megmarkolta. A fegyver sima és kellemes tapintású volt. A nyomógombok kissé távol estek egymástól, de meg lehetett szokni a helyüket.

Jacen megnyomta az indítógombot, és a kék fényű penge sziszegve siklott elő. Csuklójának finom mozdulataival Jacen jobbra-balra fordította a pengét alkotó energianyalábot. A levegőt jellegzetes ózonillat töltötte meg.

– Nagyszerű – mondta elégedetten Brakiss.

Jacen maga elé tartotta a kardot.

– Hé, mi tart vissza attól, hogy kettévágjalak, Brakiss? Te gonosz vagy. Gyerekrabló. Az Új Köztársaság ellenségeit tanítod harcolni.

Brakiss felnevetett.

– Te nem fogsz engem megölni, ifjú jedi – felelte. – Nem ölsz meg egy fegyvertelen ellenfelet. A hidegvérrel elkövetett gyilkosság nem az, amire Skywalker mester tanítja a növendékeit. Hacsak nem változtatott az oktatási módszerein, mióta elhagytam a Yavin 4-et.

Brakiss összevonta szépen ívelt szemöldökét.

– Persze, ha utat engedsz a haragodnak, akkor ketté tudsz vágni a fegyvereddel. De már sohasem fogsz visszatérni a jó oldalra. Még ha én nem láthatom munkám eredményét, a Birodalom számára óriási nyereséget jelentenek majd a különleges képességeid.

– Elég – Jacen kikapcsolta a fénykardot.

– Igazad van – bólintott Brakiss. – Túl sok a beszéd, és ez itt nem tanácsterem, hanem edzőközpont.

– Tehát mi a szándékod velem? – ismételte meg a kérdést Jacen, felemelve a fénykardot, készen arra, hogy bármelyik pillanatban újra aktiválja.

– Csak a gyakorlás, kedves fiam – felelte Brakiss, miközben az ajtó felé húzódott. – Ebben a helyiségben létre tudunk hozni holografikus képeket képzeletbeli ellenségről, akikkel harcolhatsz.

– Ha ezek csak holografikus ellenségek, miért kéne harcolnom velük? – kérdezte Jacen. Miért kéne együttműködnöm veled?

Brakiss karba tette a kezét.

– Számítottam erre az okfejtésre. Ezért a következőt találtam ki: a hologramok szörnyetegek lesznek, amelyek között elrejtek egy vagy több valódit is. A holografikus képek olyan tökéletesek, hogy nem tudod megállapítani, melyik ellenség valódi, és melyik nem. Ha nem harcolsz ellenük, az igazi szörnyeteg biztosan leválasztja a fejedet a nyakadról.

Brakiss kilépett a helyiségből, és az ajtó a helyére siklott.

Jacen egyedül maradt a tompán megvilágított teremben, és feszülten várakozott. A szoba annyira csendes volt, mintha falai elnyeltek volna minden neszt. Amint a lábát megmozdította, érezte a corusca drágakő jelenlétét, amely még mindig a csizmájában volt. Jóleső érzés töltötte el, hogy a birodalmiak nem kutatták át, és nem vették el tőle az értékes követ. Bár elképzelni sem tudta, miként segíthet rajta a drágakő.

Jacen a kezében tartotta a fénykard markolatát, és azon tűnődött, mit tegyen. Úgy vélte, Brakiss csak blöffölt: nem küldene rá valóságos szörnyeteget. De a kétely mégis felmerült benne, és ez a bizonytalanság rossz érzéssel töltötte el.

Azután a levegő vibrálni kezdett. Jacen fenyegető morgást hallott a háta mögül, ezért hirtelen megfordult. Egy ajtó, amelyet addig nem vett észre, kinyílt, és a várbörtön sötétjéből egy éles karmokban végződő láb lépett a terembe.

A Yavin 4-en Jacen kedvenc időtöltése volt az egzotikus állatok gyűjtése és tanulmányozása.

Hihetetlen mennyiségű információt halmozott fel magában ezen a téren, de így is néhány másodpercbe telt, míg sikerült azonosítania a cellájából kilépő lényt.

A rémség egy abyssin volt, egyszemű, rücskös bőrű szörnyeteg, széles vállakkal, hosszú erős karokkal, amelyek a földig értek, és olyan éles karmokban végződtek, amelyek pillanatok alatt lehántották volna a százéves fa törzsének a kérgét.

A küklopszfejű teremtmény morogva jött elő a cellájából, miközben egyetlen szemével végignézett a helyiségen. Úgy tűnt, mintha az abyssinnak fájt volna valamije, ami rettenetesen felhergelte. És az egyetlen lény, akin levezethette mérgét, az előtte álló Jacen volt.

Az abyssin elbődült, de Jacen mozdulatlan maradt. Azután Jacen felemelte a kezét, és tenyerét a szörnyeteg felé fordította. Az erő segítségével megpróbálta lecsillapítani a feldühödött abyssint. Ezt a jeditechnikát sokat gyakorolta a Yavin 4 dzsungelének állataival szemben.

– Nyugalom… nyugalom! – ismételgette csendesen. – Nem akarlak bántani. Én nem vagyok az ellenséged.

De az abyssin nem akart megnyugodni. Előregörnyedt felsőtesttel fenyegetően megindult Jacen felé, miközben hosszú karjait a földön húzta. Jacen tudta, hogy ha a szörnyeteg csupán hologram, akkor hiába próbálkozik a megnyugtató technikával.

Az abyssin előhúzott egy furkósbotot a hátára erősített bőrtokból. A bot jóval hosszabb volt, mint a fénykard, és a végén lévő vastagodásból éles kövek álltak ki. Az egyszemű szörnyeteg a hosszú bot révén távol tarthatta volna magától a fénykardot, miközben ő bármikor leütheti a fiút.

Jacen aktiválta a fénykardot. A vibráló energianyaláb látványa megnyugtató érzéssel töltötte el.

Az abyssin a fiúra meredt egyetlen szemével, majd kivillantva félelmetes agyarait, hirtelen támadásba lendült. A szörny előrelendítette a furkósbotot, mint egy faltörő kost.

Jacen ösztönösen maga elé csapott a fénykarddal. A fénylő penge olyan könnyedén vágta le a husáng hegyét, mintha az vajból lett volna. A levágott fadarab koppanva esett a földre.

A szörnyeteg egy pillantást vetett megrövidült fegyverére, majd ismét támadott. Jacen ezúttal már felkészülten várta a támadást. Érezte, hogy az erő szétárad egész lényében, miközben minden idegszálával a harcra koncentrál.

Az abyssin úgy hadonászott a dorongjával, mint a kovács a kalapáccsal. Közben rendkívül ügyes mozdulatokkal kitért a fénykard útjából. Egy alkalommal Jacen csak a földön végiggurulva tudta elkerülni a kegyetlen csapást. De az abyssin máris ott termett, mielőtt a fiú felugorhatott volna, és a botja vékony felével próbálta a földhöz szögezni ellenfelét. Jacen ügyesen elmozgott a döfések elől, és végül fénykardjával sikerült kettévágnia a furkósbotot.

Az abyssin elhajította a használhatatlanná vált fegyvert, és rávetette magát a hátán fekvő fiúra.

De Jacen lándzsaként tartotta maga elé a fénykardot, amelynek energianyalábja keresztülfúródott a szörny széles mellkasán, és kettévágta a szívét.

Az abyssin fájdalmas sikolyt hallatott, majd merev testtel előredőlt. Jacen azt hitte, megölte a szörnyet, de az abyssin teste lassan felemelkedett, azután vibrálni kezdett, végül a hologram apró pontokká esve eltűnt.

Verejtékezve és zihálva Jacen kikapcsolta a fénykardot. A kékes fényű energianyaláb sziszegve siklott vissza hüvelyébe. Jacen felállt, és leporolta magát.

Amikor az ajtó kinyílt, a fiú felkészült az újabb ellenség támadására. De a bejáratnál Brakiss állt elégedetten tapsolva.

– Remekül harcoltál, ifjú jedi – mondta. – Nem is volt olyan rossz, ugye? Megmutattad, hogy óriási lehetőségek rejlenek benned. Nincs másra szükséged, csak a gyakorlásra.